• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A hátrányos helyzetű fiatalok identitástudat megőrzésének támogatását, a környezettudatos, fenntartható életmóddal kapcsolatos hagyományos tudás megszerzését is szolgálja az az együttműködés, amelyről szeptember 11-én született megállapodás a Zalaegerszegi Múzeumok Igazgatósága és a Gyermekvédelmi Központ Zala Vármegye között.

A megállapodást Havasi Bálint főigazgató és Horváth Gyöngyi intézményvezető kötötte meg a Göcseji Múzeumban.

Havasi Bálint, Horváth Gyöngyi

Havasi Bálint kiemelte, hogy korábban is fogadtak gyermekeket a szabadtéri múzeumban különböző foglalkozásokon. Ezt a kapcsolatot erősítette most meg formálisan az együttműködés aláírása. Mindez illeszkedik a múzeumok szerepének változásához, hiszen ezek az intézmények a társadalom szolgálatában állnak, a közönség számára nyitottak, a közösségek részvételével működnek. 

Az együttműködés szakmai hátterét a falumúzeum vezetője, Varju András dolgozta ki. Elmondta, hogy az együttműködés során a gyerekek olyan élményekhez juthatnak, amiket egyébként elsősorban családban élve tapasztalhatnának meg és reméli, hogy ezzel örömteli pillanatokat élhetnek majd át.

Horváth Gyöngyi, a Gyermekvédelmi Központ intézményvezetője arról szólt, hogy ez a megállapodás kinyitja a kapukat a vármegyében működő valamennyi gondozási helyen élő gyermekek részére is. Az intézmény közel 200 gyermek és fiatal felnőtt gondozását látja el, nekik segítenek visszatalálni a gyökerekhez a múzeumi programok. 

Havasi Bálint, Horváth Gyöngyi, Zimborás Béla

Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltségének igazgatója arról beszélt, hogy az elmúlt pár évben a fenntartott intézményeik szorosabbra fűzték a kapcsolatot a múzeumokkal, mind gyakrabban élnek a lehetőségekkel. Reméli, a gyerekek mellett az idősek bekapcsolása lehet a következő lépés, mert a nemzetközi tapasztalatok azt mutatják, nagyon jó hatással vannak a szépkorúakra is az ilyen foglalkozások, programok. 

 

Weboldalunkon sütiket használunk

A zmgyvk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.