• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

"Karácsonykor az ember mindig hisz egy kissé a csodában, nemcsak te és én, hanem az egész világ, 
az emberiség, amint mondják, hiszen ezért van az ünnep, mert nem lehet a csoda nélkül élni.”
 /Márai Sándor/

A Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ szakmai egységeiben élő gyermekek december 22-én a Zalaegerszegi Gyermekotthonban gyűltek össze, hogy közösen készülődjenek a karácsonyra. Az ünnepségen valamennyi Lakásotthon-hálózat és Gyermekotthon bemutatta karácsonyi műsorát.

A gyerekek ünnepi műsora előtt dr. Sifter Rózsa, Zala Megye főispánja köszöntötte a résztvevőket, aki a gyermekvédelmi gondoskodásban élők gondozóinak szeretetteljes munkáját méltatva ismerte el az egész társadalom számára nyújtott szolgálataikat. 

Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója és Horváth Gyöngyi intézményvezető köszöntője után karácsonyi jelenetek, dalok, versek teremtettek ünnepi hangulatot, végül ajándékozásra is sor került. 

Zimborás Béla igazgató karácsonyi köszöntője

Horváth Gyöngyi köszönti a résztvevőket

Gyermek karácsonyi műsora

Gyermekek karácsonyi műsora

Gyermekek karácsonyi műsora

Gyermekek karácsonyi műsora

 

Weboldalunkon sütiket használunk

A zmgyvk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.