• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A Sütni jobb! elnevezésű program keretében május 10-én közösségi élménysütésen vettek részt a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltsége által fenntartott Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ letenyei, Akácfa utcai lakásotthonában élő gyermekek.

A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával Sznopek Veronika – rendőr főhadnagy, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó, az RTL Klub Mestercukrász című műsorának győztese – hátrányos helyzetű gyermekek részére bűnmegelőzési programot szervezett. A gyermekek a játszva tanulás módszerével sajátították el a bűn- és baleset-megelőzési ismereteket, miközben Sznopek Veronikával közösen készítették el a vajas kekszet, amelyet aszalt gyümölcsökkel és magokkal díszítettek.

Sznopek Veronika és a gyerekek közösen készülnek elő a sütéshez

– A Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatását élvező kezdeményezés márciusban indult. A programon gyermekvédelmi gondoskodásban élő, hátrányos helyzetű gyermekek élménysütésen vehetnek részt, miközben munkatársaimmal, Császár Évával és Musta Mónikával élménypedagógiai foglalkozásokat is tartunk nekik. Célunk, hogy személyes példát, jövőképet mutassunk a gyerekeknek és motiváljuk őket egy szakma megszerzésére – mondta el Sznopek Veronika. – Úgy látjuk, a nebulók nagyon szeretnek sütni, két foglalkozás között már kifejezetten várnak minket. Hét lakásotthont látogatunk havi rendszerességgel. Alkalmanként tíz-tizenkét gyermekkel foglalkozunk. A program hivatalosan szeptemberben zárul. Ha nem nyerünk újra támogatást hozzá, akkor is folytatjuk, és további lakásotthonokat vonunk be”– fogalmazott rendőr főhadnagy és cukrász.

A már kész sütemények egy tálcán

A programhoz tartozik, hogy a leginkább aktív gyermekek kortárssegítő-képző táborban fejleszthetik majd tudásukat. A tizenöt legügyesebb gyermek pedig háromnapos élménykiránduláson vehet részt, illetve a zárórendezvényen vendégül láthatják társaikat az általuk készített desszertekkel.

Sznopek Veronika autogramot ad a gyerekeknek

Az élménysütés az elkészült finomságok elfogyasztásával és tartalmas beszélgetéssel ért véget. A gyermekek számára az együtt töltött időt a rendőr főhadnagy és mestercukrásztól, vagyis Sznopek Veronikától kapott autogram tette még emlékezetesebbé.

Kálmán-Horváth Ildikó társadalmi kapcsolatokért felelős referens
SZGYF-Zala Megyei Kirendeltség

Weboldalunkon sütiket használunk

A zmgyvk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.