• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A Patent Távfelügyelet Kft. öt darab, a ZTE Kosárlabda Klub mérkőzéseire szóló bérletet nyújtott át Zimborás Bélának, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségének igazgatójának. A felajánlásnak köszönhetően a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központban nevelkedő fiatalok a férfi NB1-es kosárlabdacsapat hazai mérkőzéseit látogathatják a 2022-2023-as idényben.

Horváth Gyöngyi, Kemes Zsuzsanna és Zimborás Béla az átadáson
Horváth Gyöngyi, Kemes Zsuzsanna és Zimborás Béla az átadáson

Zimborás Béla, a kirendeltség igazgatója beszédében kiemelte, hogy az adománynak a megerősítésben és az ösztönzésben lesz fontos szerepe. Jutalomként kapják a fiatalok a tanulmányi teljesítményükért vagy a közösségi munkájukért.

Kemes Zsuzsanna ügyvezető igazgató elmondta, hogy a cég évek óta együttműködik a kirendeltséggel. Eddig a színházlátogatást segítették, most a szabadidő eltöltésének más módját is választhatják a gyerekek, és a motiváció által remélhetőleg még többen kapnak kedvet a sporthoz.

Horváth Gyöngyi intézményvezető ugyancsak megköszönte a bérleteket, majd hozzátette, a közeljövőben a Magyar Labdarúgó-szövetséggel hasonló együttműködést kötnek, hamarosan focikupát rendeznek a gyermekeknek.

Kálmán-Horváth Ildikó
SZGYF Zala Megyei Kirendeltség