• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A szeretet ünnepe, a karácsony közeledtével mindenkiben megszólal egy kis hang, hogy segítsen, jótékonykodjon.

Sütni jobb! programban résztvevők

Ez nem volt másként a Zala Megyei Rendőr-főkapitányság Sütni jobb! programjában résztvevő – gyermekvédelmi gondoskodásban, lakásotthonokban élő – gyermekekkel sem, hisz az ünnepre hangolódva advent utolsó vasárnapján Zalaegerszegen, a Koraszülöttmentő és Gyermekintenzív Alapítvány adventi pavilonjában árulták jótékonysági céllal az általuk sütött szebbnél-szebb finomságokat. A süteményeket Sznopek Veronika rendőr főhadnagy, iskolai bűnmegelőzési tanácsadó, az RTL Klub Mestercukrász című műsorának győztese segítségével készítették el a gyermekek.

A Sütni jobb! program keretében sütött szebbnél-szebb finomságok

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségével együttműködve az év első felében valósította meg „Sütni jobb!” bűnmegelőzési programját közösségi élménysütésen keresztül öt hónapon át, hét lakásotthon bevonásával. A program módszere a játszva tanulás volt, a fiatalok a Mestercukrásszal közösen készítettek süteményeket, mellette bűn- és baleset-megelőzési ismeretekben részesültek a bűnmegelőzési szolgálat munkatársai bevonásával.

Gyermekintenzív Alapítvány adventi pavilonjában árult termékek

 

Az önkéntesek a befolyt pénzadománnyal hozzájárultak az Alapítvány támogató munkájához, hisz a szervezet amellett, hogy a koraszülött és súlyos állapotú, rehabilitációra szoruló gyermekek szolgálatában áll, kiemelt hangsúlyt fektet a gyermekrehabilitációs és a prevenciós tevékenységre, valamint elhivatottan támogatja a szakorvosok, szakápolók képzését, a gyógyító munkához szükséges műszerek és eszközök beszerzését is.

Az önkéntesekről készült csoportkép

A jótékonykodásban résztvevő gyermekeket nagy örömmel és büszkeséggel töltötte el, hogy egy-egy korán érkezett apróság vagy sérült, beteg gyermek intenzív ellátása válik még jobbá önzetlenségüknek köszönhetően. 

 

Weboldalunkon sütiket használunk

A zmgyvk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.