• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

Az "Együtt Könnyebb" Női Egészségért Alapítvány országos figyelemfelhívó kampányának és edukációs programjának keretében Salamon Adrienn kuratóriumi elnök a Gyermekvédelmi Központ Zala Vármegye székhelyén működő Gyermekotthonban nevelkedő 9-14 éves lányok számára tartott az intim női dolgok megértését, könnyebb megélését szolgáló tájékoztató előadást és beszélgetett az érintett korú lányokkal a témáról.

A tájékoztató előadáson résztvevőkről csoportkép

A résztvevőket Horváth Gyöngyi, a Gyermekvédelmi Központ Zala Vármegye intézményvezetője és Zimborás Béla, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Vármegyei Kirendeltsége igazgatója is köszöntötte, megköszönve az alapítvány felajánlását és az intézmény iránti figyelmét.

A rendezvényen részt vevő szervezetek képviselői

Az alapítvány jóvoltából a lányok ajándékot is kaptak. A Menstrupédia című kiadványt, mely a serdülőkori változások által előidézett intim női dolgok természetéről, a menstruáció kezeléséről szóló képregény. A Mensi box ajándékcsomagot, mely fiatal lányoknak szóló, az egészséges női élet megalapozását elősegítő csomag, melyet edukációs céllal hívtak életre, hogy segítsen az első menstruációra való felkészülésben, tájékozódásban. Olyan hasznos holmikat tartalmaz, melyek segítik ennek az élménynek az átélését és megélését, a nővé válás folyamatának kapujában.

Ajándékcsomagok

Az intézmény a jövőben további közös programok megvalósítását tervezi az Alapítvánnyal.