A Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ Nagykanizsai és Zalaegerszegi Gyermekotthonaiban gyermekvédelmi szakellátásban nevelkedő gyermekek tettek látogatást

március 18-án a Honvédelmi Minisztérium Hadtörténeti Intézet és Múzeumban, Budapesten. A Honvédelmi Minisztérium, az Emberi Erőforrások Minisztériuma, a Magyar Honvédség Parancsnoksága, valamint a Honvédelmi Sportszövetség által együtt életre hívott Vértezd fel magad! elnevezésű program keretén belül a gyermekek megtekintették a fegyverkiállítást és bemutatón vettek részt.

Honvédelmi Múzeum

A fiatalok érdeklődve hallgatták a múzeumpedagógus által elmondottakat, a fegyvereket kézbe vehették, és ezáltal egy kicsit a magyar történelem részesei lehettek. A bemutatott fegyverekről – a honfoglalástól napjainkig – számos érdekességet tudhattak meg.

A foglalkozást követően a gyermekek sétát tettek a Budai Várban, majd megnézték az Országházat. Az élménydús nap után, sok új ismerettel gazdagodva tértek haza.

Kálmán-Horváth Ildikó társadalmi kapcsolatokért felelős referens

SZGYF-Zala Megyei Kirendeltség

Cookie-k használata az oldalon.

Annak érdekében, hogy önnek a legjobb élményt nyújtsuk sütiket használunk honlapunkon, ahogy azt más webhelyek és internetszolgáltatók is teszik. Az EU törvények értelmében önnek hozzá kell járulnia a sütik használatához.