• slideshow_gyv_1.jpg
  • slideshow_gyv_2.jpg

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács támogatásával, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság Zala Megyei Kirendeltségével együttműködve valósította meg a Sütni jobb! elnevezésű bűnmegelőzési programját öt hónapon keresztül, négy helyszínen, hét lakásotthon bevonásával. A programsorozat zárórendezvénye szeptember 14-én a zalaszentgróti Fiáker étteremben volt.

Dr. Simon Attila István

Dr. Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója

Az eseményen részt vett dr. Simon Attila István, a Szociális és Gyermekvédelmi Főigazgatóság főigazgatója, dr. Hatala József, a Nemzeti Bűnmegelőzési Tanács elnöke, dr. Vereckei Csaba dandártábornok, megyei rendőrfőkapitány, Zimborás Béla, a Zala Megyei Kirendeltség igazgatója, valamint a programban résztvevő valamennyi gyermek.

Dr. Simon Attila István, az SZGYF főigazgatója és Zimborás Béla, az SZGYF Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója

Dr. Simon Attila István, az SZGYF főigazgatója és Zimborás Béla, az SZGYF Zala Megyei Kirendeltségének igazgatója

A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság évet óta kiemelt feladatként kezeli a hátrányos helyzetű gyermekek körében végzett prevenciós tevékenységet. E program célja a hátrányos helyzetű fiatalok áldozattá és bűnelkövetővé válásának megelőzése volt, valamint a csavargások, szökések számának csökkentése, az iskolakerülés megelőzése.

>Sznopek Veronika rendőrfőhadnagy

Sznopek Veronika rendőrfőhadnagy

A pályázat keretében a Zala Megyei Gyermekvédelmi Központ által működtetett lakásotthonok gondozottjai számára Sznopek Veronika rendőrfőhadnagy segítségével valósultak meg a bűnmegelőzési programok a közösségi élménysütésen keresztül.

a közönség

Sznopek Veronika iskolai bűnmegelőzési tanácsadó is, valamint az RTL Klub Mestercukrász című műsorának győztese. A program módszere a játszva tanulás volt. A fiatalok a mestercukrásszal közösen készítettek süteményeket, mellette bűn- és balesetmegelőzési ismeretekkel gyarapították a tudásukat. Ehhez sok segítséget nyújtottak a bűnmegelőzési szolgálat munkatársai.

desszertek

A zárórendezvényen a fiatalok bemutathatták a tudásukat, hiszen a desszerteket ők készítették. A program a Delta zenekar meglepetésműsorával ért véget.

Kisütjük a legjobbat! – avagy közösségi élménysütés Zala megyében (videó)

Kálmán-Horváth Ildikó
SZGYF-Zala Megyei Kirendeltség

Weboldalunkon sütiket használunk

A zmgyvk.hu-n kizárólag az oldal működéséhez feltétlenül szükséges és munkamenet támogató, az egyes felhasználói munkamenetek azonosítására szolgáló sütiket (cookies) használunk. A Hatóság oldalán alkalmazott funkcionális sütikről bővebb tájékoztatás a Tájékoztatás a sütikről gomb megnyomásával érhető el.